Néhány évvel ezelőtt, miközben önfeledten heverésztem a szeretőm karjában, és energiával telten azon morfondíroztam, milyen újabb teremtést találjak ki magamnak az elkövetkező napokra nézve, hogy megtalálja a felszabadított gyönyöröm az útját, nem gondoltam, hogy egyetlen kérdéssel meg fogom változtatni az egész szexualitásomhoz való hozzáállásom. Évek óta szomatikus (testtudat-fókuszú) szexológusként dolgoztam egyénekkel, csoportokkal, és rettenetesen foglalkoztatott az orgazmus témája, de nem igazán tudtam, hogy rajtam kívül mi az, ami ezen a területen másokat is érdekel, ami hozzájárulás lehet az életükhöz.
Miért az a fontos neked, mit beszélnek és gondolnak az emberek az orgazmusról, és miért nem az, hogy miért nem beszélnek róla? – kérdezte, ami eléggé megdöbbentett. Perceknek kellett eltelnie ahhoz, hogy pontosan megértsem, mit is ért ezalatt. Megütött és mélységesen lesújtott az a tény, ami addig láthatatlanul elbújt a szemeim előtt: bár mindenki beszél a szexről, a pornó ömlik ránk mindenhonnan, viccek sora szól az élvezetről és annak kudarcairól, de valójában senki sem beszél valójában és őszintén az orgazmusáról. Arról a gyönyörről, ami nem csak csúcsélmények sorozata, felejthetetlen mámor és mindent elsöprő extázis, és nem is az orgazmuszavarok, korai magömlés és szexuális traumák fájdalommal teli világa, hanem mint az életünk egyszerű és természetes megnyilvánulása, hétköznapi jelensége.
Miért nem beszélünk az orgazmusról és legfőképpen a hozzá vezető izgalmas útról anélkül, hogy figyelemfelkeltésnek használnánk egy hülye vicchez, vagy azért, hogy bizonygassuk a haveroknak, milyen jó szeretők vagyunk? Miért nem tudunk a gyönyörünkre ránézni anélkül, hogy azt elszégyellnénk, vagy ellenkezőleg, épp piedesztálra emelnénk, általa a párkapcsolatunk létjogosultságát bizonygatnánk, vagy a kapcsolati problémáinkat támasztanánk alá vele? Miért csak akkor kerül elő ez a téma, ha valamire negatívan vagy épp túlzásként akarjuk használni?
Miért rejtjük el a tabuink és gátlásaink mögé, és miért vesszük elő, amikor manipulálni akarunk, mert önigazolásra van szükségünk? Mi az, ami miatt az orgazmus témája megbénítja vagy összekuszálja a felek közötti intimitást, majd végül végleg megszakítja azt?
Az orgazmus valóságát eltorzítottuk, meghamisítottuk és olyan hatalommá tettük, mint ahogy a pénz is ural minket. Ha van, visszaélünk vele, ha nincs, vagy nem úgy történik, ahogy a társadalom elvárná, mert túl sok vagy túl kevés – akkor pedig eltitkoljuk, elfedjük, elrejtjük azt.
Mi lenne az orgazmusunkból, ha levennénk róla a megfelelési attitűdjeinket, elfelejtenénk a magunk felé támasztott elvárásainkat, sutba dobnánk a másoktól hallott és kétely nélkül elfogadott általánosításokat, elképzeléseket, és csak megélnénk a testünket, a valódi igényeinket úgy, ahogy nekünk jólesik?
Mi történne, ha a történeteken és nagyzolós sztorikon túl, a sebezhetőségünket magunkhoz ölelve felfednénk egy kis igazat magunkból? Mi lenne, ha kifejeznénk egy régóta dédelgetett vágyunkat, egy meghitt gyönyörteli pillanatunkat a szexben, amit sosem mondtunk el a partnerünknek, vagy csak képekbe öntenénk az érzéseinket, milyen tapasztalatokra tettünk szert az együttlétben anélkül, hogy annak bármilyen célja és szándéka lenne a jövőre nézve? Mivé válhatnánk, ha tanulnánk egymás megosztásaiból, apró felfedezéseiből, ritka örömeiből?
Ha úgy érzed, számodra is fontosak ezek az értékek, és szeretnél cikkeket olvasni tudatos szexualitás és szexuális önismeret témában, illetve bővebben tájékozódni a szexpozitív szemléletről, kövesd nyomon a blogcikkjeimet, videóimat ide kattintva.